Tovább, Csörnyeföldön

„- Rég voltunk nálatok.

- Öt és fél hektár szőlőnk van, egy táblában, a pince körül. Mióta apu elment, mindent mi hárman, lányok vettünk át. Persze apa két segédje segít a szőlőben és a pincében is. Évek óta velünk együtt tanulták a borkészítést apu mellett. 

- Mindent édesapátoktól tanultatok?

- Tanulni, azt lehetett mellette: bár borász iskolába nem engedett minket, azt mondta, nem akarja, hogy elrontsanak, az erdőben, a szőlőben mindent megtanított nekünk a természetről. Bianka, a húgom azért most borásznak is tanul. 

- Hogy kezdődött?

- 87 óta jártuk a zalai dombokat apával. Akkortájt szerettek bele ebbe a helybe. Pécsről jöttünk, szőlőnk még nem volt. Apunak hozták a bort a betegei. Egyszer azt mondta anyunak: »Vagy elköltözünk, vagy szőlőt telepítünk, annyi rossz bort kell, igyunk mostanában.« Valahogy így indult az első hazai kézműves története.

- Van, amin változtattatok a borkészítésben?

- Ahogy nem mindegy egy gyereknek, hogy a 38. vagy a 40. hétre születik, mi is a tökéletes érettségre törekszünk. Érleltebb, tartalmas, vastag borokat készítünk. Csak az Esküvé stílusán változtattunk. Az most frissebb, fürgébb lett, több olaszrizlinggel.

- Akkor folytatjátok tovább, Biankával.

- Mindenben egymás ellentétei vagyunk. Így tökéletesen kiegészítjük egymást ebben a Bussay történetben. Mint a rajnai az olaszrizlinget Apu Esküvéjében.”